Testvér településünk

2000-ben a Német Kisebbségi Önkormányzat felvette a kapcsolatot a Rajna-vidék-Pfalzi Bad-Kreuznach partnerkapcsolati közösségével, amely akkor kilenc falut fogott össze. A kezdeményező a német fél volt. Péter Frey polgármester levelet írt a magyar belügyminisztérium nemzetközi főosztályára, hogy mivel bortermelő vidéken élnek, felvennék a kapcsolatot egy hasonló jellegül magyar faluval.

Nagyesztergár ugyan nem bortermelő, hanem főleg krumplit termel, de a kisebbségi önkormányzat jelezte a minisztériumba, hogy szívesen válaszolna a német felkérése. A Bad-Kreuznachiak már másnap visszajeleztek, hogy részükről nincs akadálya a kapcsolatfelvételnek.

2001. június 22-én Péter Frey Főpolgármester, Csaba Mihály Nagyesztergári polgármester valamint Hofferné Hanich Erika Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke aláírták Fürfeldben a partnerszerződést a két falu között és 2002-ben Nagyesztergáron megerősítették azt. Szerveztünk már ifjúsági találkozókat és cserét, ápoljuk és mélyítjük a kétoldalú tapasztalatcseréket és találkozókat, különös tekintettel a sport és a kultúra területére.

2018. március 18. óta Marc Ullrich az új polgármester a Bad Kreuznachban, miután Peter Frey több mint 19 év után lemondott.

Még abban az évben Marc Ullrich elfogadta a Nagyesztergár Német Nemzetiségi Önkormányzati meghívását a Nemzetiségi Napra és egy kis csoporttal érkezett falunkba.